Ez a dolog elég sok okból hibádzott.

1: Tom soha, de soha nem vitt még el étterembe. Ez olyan, mint egy randi... És nekünk jóformán semmi közünk egymáshoz.

2: Hallotam, hogy ma találkozik valamelyik kis kurvájával. Igen kurva. Ezek a nők mind azok...

3: Tudok én menni tizenöt centi magas sarkú cipőbe? Kétlem.

Nem akartam Tommal veszekedni, így beadtam a derekamat és elfogadta ma tényt, hogy ma nekem nőiesen kell megjelennem valamelyik puccos étteremben. Öt órakkor elkezdtem készülődni, addig a szobámban próbáltam kifejleszten ia sajátos technikámat arra, hogy hogyan kell menni magassarkúban úgy, hogy ne essünk orra a második lépésnél. Miután tökéletesítettem a technikámat elmentem fürdeni. A hajamat szokatlan módon kivasaltam. Általában mindig göndören hagyom. Egy elég sötét sminket készítettem magamnak, de úgy gondoltam, hogy ez tökéletesen illik az új cipőmhöz. Egy fekete feszülős nadrágot és fekete kissé kivágott pólót vettem fel Tom ajándékához.

Hét órakkor talpig fehérben nyitott be a szobámba. Szerettem volna, ha kicsit egymáshoz öltözünk, de hát nem jött össze... Kínzó lassúsággal végignézett rajtam, majd elindultunk az étterem felé. Nem tagadom: kicsit zavarban voltam. Igazából sosem voltam vacsorázni fiúval. Persze annó randizgattam pár helyes sráccal, de sosem vittek elegáns étteremben. Sőt, szűs vagyok... Oké, nem egy pasival jártam, de egyik sem tartott tovább pár hónapnál. Annyi idő meg nem elég ahhoz, hogy valakinek odaadjam magam. Szerelmes sem voltam... Talán Dean volt az egyetlen ember akiannyira közel állt hozzám, hogy szerelmemnek nevezhessem, de nem éreztem azt, amit a szerelmes regényekben az írók írnak. Nem voltak pillangók, tenyér izzadás, izgulás... Csupán valamilyen kötődés. Deant három éves korom óta ismertem. Igen. Biztosan ez volt az oka...

A kocsit leparkolta az Atlanta elött – ez a negyedik legjobb étterem a városban -, majd kinyitotta elöttem az ajtót.

- Tetszik?
- Miért érdekel? - förmedtem rá. Vágott egy fintort, majd elkezdett az étterem bejárata felé húzni. - Puccosabbat nem találtál volna? - piszkáltam.
- Örülj neki, hogy elhoztalak. Nem mindekit viszek vacsorázni...
- Inkább otthon meghúzod őket és el van intéze a kapcsolat. Tudom, Tom, tudom. - rosszallóan nézett rám.
- Mitől ilyen nagy a szád, Aura? - kicsit beleborzongtam. Nem szokott a nevemen hívni. Megszorította kicsit a felkaromat, miközben az asztalunk felé mentünk.
- Engedj el. - téptem ki a kezem a szorításából.

A vacsora kínos csendben tellt. Több mondatot nem is váltottunk az este folyamán az étteremben. Néha megbámulta a melleimet, de azok kívül szinte rám sem nézett.

Otthon fáradtan dobtam le magam az ágyamba. Nagyon fájt a lábam a cipőtől. Ledobáltam magamról a ruháimat, csak a fehérneműm marad rajtam. Kerestem egy nagy pólót, majd belebújtam. Éppen indultam volna ki a szobámból a konyhába egy pohár forró tejért, amikor Tom szint beesett az ajtómon.

- Hova-hova? - kérdezte és megnyalta a szájában lévő piercinget. Ma már túl sokat társalogtam vele, negyed ennyit sem szoktam.
- Tejért. - válaszoltam és gyorsan kisiettem a konyhába. Felültem a konyhapultra és vártam, hogy meg melegedjen az a rohadt tej a mikróban. Miért jött be a szobámba? Miért néz rám olyan furcsán? Remélem csak képzelődök...
- Kapok? - jött utánam. A faszom ki volt azzal, hogy nem tudja magát kiszolgálni. De hát én vagyok az "elrablott" teljesitenem kell a kéréseit. Hahaha... Pont amikor kérdezte, akkor ittam bele a saját tejembe. Nem érdekelt, a kezébe nyomtam és bementem a szobámba. Fulladjon bele a tejébe.

Beálltam a zuhany alá és próbáltam elhesegetni magam elől azokat a gondolatokat, hogy Tom akar valamit tőlem. Ez badarság... De hát akkor miért rabolt el akkor...? Csak nem...?