2011. április 10. - szombat

Reggel nyolc óra. Remek... Sosem tudtam sokáig aludni. Valahogy nem vagyok az a hétalvó tipus. Tom persze képes átaludni egy egész napot. Elmentem lefürödni, majd belebújtam a legújabb fehérnemű szettembe, ami egy piros-fekete csipkés melltartóból és egy fekete, kissé átlátszó, csipkés franciabugyiból állt. Mivel úgy gondoltam, hogy Tom még alszik így kimerészkedtem a konyhába. Éhes voltam nagyon, szóval elkezdtem palacsintát sütni. Egész belejöttem a sütés-főzésbe ezalatt a kis idő alatt. Nem is hallotam, hogy Tom leült mögém az étkezőasztalhoz. Amikor megfordultam, majdnem szívbajt kaptam. Tom egy szál alsógatyában üllt az étkezőasztalnál és még élénken látszott reggeli merevedése. Szemeit a mellemen legeltette. Mielött elpirulram volna, gyorsan kivettem az utolsó palacisntát a serpenyőből és bevonultam a szobámba. Éreztem a hátamon a pillantását, de tudtam, hogy a fenekemet bámulja...

Negyed óra múlva egy fehér pólóban és egy kék farmernadrágban megjelentem ismét a konyhában. Még mindig ott üllt, rám várt, mert ugye nem tudja magának elkészíten ia palacisntát. Remek. Oda siettem a konyhapulthoz, betettem a kedvenc Nickelback lemezemet a rádiómagnóba és elkezdtem feltekerni a lekváros és kakaós palacsintákat. Két baracklekvárosat letettem Tom elé, én pedig kivettem magamnak négy kakaósat és bemente ma szobámba. Nem akartam kijárkálni a konyhába újabb és újabb palacsintákért. Elég ciki volt ez a helyzet, bár gondolom, hogy csak nekem. Hisz neki minden nap más-más nők fordulnak meg az ágyában és nem csak aludni szoktak...

- Vásárolni megyek.. - nyitott be a szobámba. Pont befejeztem az utolsó palacsintámat és az ágyon hasaltam. - Jössz? - kérdezte. Csak bólintottam. Felhúztam a fekete tornacipőmet és a fekete vékony bőrdszekimet. Nem volt kint annyira meleg és a szél is fújt.

Vettünk egy csomó csipszet, energiaitalt, csokit, kekszet, és különböző élelmiszereket. Próbáltam kerülni Tom pillantásait, de nem mindig sikerült. Egészen elvörösödtem, amikor a pénztárnál rám nézett lopva. Hangosan felnevetett. Kedves... Ezután átmentünk a közeli plázába. A kezembe nyomott 100 dollárt és betessékelt az egyik boltba. Úgy tett, mintha a ruhákat nézegetné, de tudom, hogy közben engem figyelt. Persze, mintha megszöknék... Két fekete trikót választottam magamnak és egy kék övet. Ezután átmentünk egy cipőboltba. Vett magának, vagy három pár cipőt, én pedig leragadtam a magassarkúaknál. Sosem voltam az a tipikus magassarkús lány, de megakadt a szemem egy fekete, piros taplú tűsarkún. Szemeztem a cipővel egy darabig, aztán odalépett mellém Tom.

- Vedd meg. - bökött a cipőre, amire az imént épp a nyálamat csorgattam.
- Nem lenne hova felhúznom, és nem szeretem az ilyeneket... - fordítottam neki hátat és elmentem a bolt túlsó felébe.

Otthon gyorsan elmosogattam és eltörölgettem a tányérokat, miközben Tom behordta a mai vásárlásunk áldozatait. Egy fekete cipősdobozt tolt elém a konyhapulton.

- Ugye nem...? - néztem rá kérdőn. Nem válaszolt, csak a doboz felé bökött. És hát mily meglepetés: a boltban kiszemelt cipőmet rejtette a hatalmas doboz. Kivettem az egyik cipőt és alaposan megnéztem. Pont a méretem volt... - Köszönöm, de add valamelyik barátnődnek inkább. - tettem vissza a cipőt a dobozba és a kezébe nyomtam.
- Neked vettem. - tette le a dobozt ismét a konyhapultra.
- Tom... Csak azért megvetted nekem ezt a majdnem 200 dolláros cipőt, hogy a szekrényem mélyén álljon évekig, mert nem tudom hova felvenni? - néztem rá kérdően. Felnevetett.
- Ma elmegyünk vacsorázni.
- Hogy mi?
- Hétre legyél készen. - mondta, majd felsétált az emeletre és becsukta maga mögött a szobájának az ajtaját.